Véget ért az Inktober kihívás, és azóta még egy kicsit szusszanni is volt időm. Arról, hogy miről is szólt a kihívás itt olvashattok, a blog rendszeres követői pedig hétről hétre kísérhettek végig ezen a rajzos kalandon. Most pedig elhoztam az utolsó tíz rajzot is, de előtte ide is beteszem az egész októberi „termést”. 🙂
2019-es Inktober téma lista:
1. Ring (Gyűrű)
Az idei inktober első napján rögtön a jelenlegi írós projektem főszereplőjével, Lizivel indítok, aki éppen egy, a padlásról előkerült ládikó tartalmát vizsgálja. (A gyerekkönyv-projektről bővebb információkat videók formájában is találtok.)
2. Mindless ("Esztelen")
Ő itt Izidor, aki hajlamos mindent elhinni, amit az interneten olvas, többek közt azt is, hogy az egész világot egy gonosz boszorkánycsoport irányítja. (Persze a gyíkembereket sem zárja ki teljesen.) Ugyan abból a történetből való, mint fentebb Lizi.
3. Bait (Csali)
Aki már egy ideje követi a munkáim, nem most találkozik először Adammel. Kedvenc rosszfiúm szívesen ajánlgatja a szívét…
4. Freeze (Fagy/lefagy)
Még áprilisban megjelent ifjúsági regényemből, a Poison of Love-ból láthattok egy gyorsan lerajzol jelenetet. A regényről bővebb információt és beleolvasó itt találtok, valamint a könyv megtalálható a nagyobb könyvesboltok (Libri, Alexandra, stb.) kínálatában.
5. Build (Épít)
Nagyon hosszasan tudnám mesélni, hogy számomra mit ábrázol ez a rajzom, de talán mindenki talál benne magának valami kis magyarázatot. Kedvenc képem a hétről.
6. Husky
Itt nem egy már meglévő történetemhez készítettem illusztrációt, hanem egy új páros született.
7. Enchanted (Bűbájos)
Chrisszel, a szőke cukrászda tulajdonossal már sok rajzomon találkozhattatok. Az elején említett gyerekkönyvből majd egyszer kiderül, mitől olyan bűbájos az a szelet sütemény.
8. Frail (Törékeny)
A második hét első napjára rögtön a szokásoshoz képest egy kicsit sötétebb hangulatú rajzot hoztam. Néha ilyenek is vannak a fejemben…
9. Swing (Hinta)
Nagyon megtetszett ez a kísérletezés a sötét háttérrel. Az első napon is szereplő Lizi látható.
10. Pattern (Minta)
Megint egy kis univerzumos, merengős hangulat. (Igen, az ott Twin Peaks padló. ;D)
11. Snow (Hó)
Még messzebb a tél, de a téma havas tájképért kiáltott.
12. Dragon (Sárkány)
Többektől azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon Harry Potter hangulatú lett a rajzom. Ugyan nem ez volt az inspiráció, de nem bánom, hogy végül így alakult. 🙂
13. Ash (Hamu)
Hamvaiból újjászületett főnixmadár, amihez szintén lehet a Harry Pottert kötni. 😉
14. Overgrown ("Benőtt")
Jómagam is teljesen odáig vagyok a zöldellő szobanövényekért, úgyhogy lassan nálunk is így néz ki a helyzet a lakásban.
15. Legend (Legenda)
Nem, a rajzon nem egy Targaryen látható, hanem a Csillagles című antológiában megjelent novellám szőke hercege. Igaz, ott még fehér lovon lovagolt, most kapott egy sárkányt.
16. Wild (Vad)
Az idei inktober első színfoltja, mert Lucy-t nem lehet rózsaszín nélkül rajzolni. Vele sem először találkozhattok nálam, egy hosszabb bejegyzést itt olvashattok a rózsaszín hajú vámpírlányról.
17. Ornament (Dísz, díszít)
Megint Chris, ráadásul ugyan abban a ruhájában, amiben a 7. nap is láthattátok, csak egy számára kicsit kevésbé otthonos környezetben.
18. Misfit ("kilóg a sorból")
A 18. napra egy kis cukiság jutott. 🙂
19. Sling (Parittya, csúzli)
Megint irány a világűr!
20. Tread (lépés, járás)
A délutáni napsütéses őszi időben sétálgatva törtem a fejem, hogy mégis mit lehetne „lépés, járás” témában rajzolni a mai napra, aztán csak elég volt a lábam elé nézni az ihletért.
21. Treasure (kincs, gondosan megőriz)
Jelenet a Poison of Love című ifjúsági, romantikus regényemből. A még áprilisban megjelent könyvről részletes információkat és az első fejezet beleolvasóját itt találod!
22. Ghost (szellem)
23. Ancient (ősi)
Térdelő Ízisz dombormű (abüdoszi templom, i.e. 1371) alapján. Általában jobban szeretem a fejemből frissen kipattanó dolgokat lerajzolni, de most igazán megvolt a hangulata digitális formába ültetni valamit, amit évezredekkel korábban véstek kőbe.
24. Dizzy (szédülő)
Megint irány a világűr, egy jó adag nyári emlékkel vegyítve.
25. Tasty (finom)
26. Dark (sötét)
„Avagy amikor azt hiszik, hogy bezártak, de te teljes lelki nyugalommal lazulsz a végtelen sötétség közepén.”
Zene hozzá: Muse – Supermassive Black Hole
27. Coat (kabát)
28. Ride ("fuvar, utazás")
29. Injured (Sérült)
A lényeg, hogy már itt a segítség! 😉
30. Catch (Elkap)
30. Ripe (érett)
Nos, ide is eljutottunk, a 2019-es Inktober utolsó rajza, stílusosan Halloween hangulatban.
Idén is nagyon élveztem a kihívást, igazi agytorna volt, hogy minden egyes nap előálljak valami új rajzzal! 🙂 Remélem, szerzett néhány kellemes percet, amíg végigböngésztétek a rajzaim! Nektek melyik a kedvencetek?
Ha valamelyik rajzom különösen megtetszett, és szívesen látnád viszont a lakásod falán, egységesen 3 000 Ft-ért megvásárolhatóak otthon (vagy nyomdában) nyomtatható formátumban, 30x30cm-ig nyomtatható méretben. 🙂 Vásárlással kapcsolatban vedd fel velem a kapcsolatot a gallaynagykrisztina@gmail.com címen, vagy Messengeren! A képek nyomtatásával kapcsolatban ebben a bejegyzésben találtok információkat.
Érdekelnek a további munkáim? Kövess Insagramon és Facebookon!
Messze még a karácsony…?
(…annyira már nincs… :D)
Hogy tetszett a bejegyzés?
Segíts visszajelzéseddel az oldal folyamatos fejlesztésében! 🙂
Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok szám 0
Legyél Te az első, aki szavaz!