Versillusztráció – Hogyan készült?

2020-ban Fülöp Csaba Szuper(h)ősök című kedves, mesés verséhez készítettem illusztrációkat. A vers egy álmodozó kislány kalandjait mutatja be, például Kinizsi Pállal és Lúdas Matyival karöltve. Ezeket a versillusztrációimat, és a készítés rövid folyamatát szeretném ebben a bejegyzésben bemutatni.

A versillusztrációk készítésének folyamata

1. Ismerkedés a verssel: Az illusztrálandó jelentek kiválasztásához teljesen szabad kezet kaptam, aminek nagyon örültem, mert ilyenkor már első olvasás közben is teljesen szabadjára engedhetem a fantáziám. Olvasás közben a lelki szemeim előtt megjelenő képek közül válogathatok, amiket később megrajzolnék.

Versillusztráció vázlatok:

2. Illusztrálandó jelenetek kiválasztásának egyeztetése. Ez még írásban/szóban zajlik, a megbeszéltek alapján készítem el a vázlatokat.

3. Fekete-fehér vázlat készítés. (lásd fenti rajzok.)

4. Jóváhagyás után a vázlatok kidolgozása. 

Elkészült illusztrációk:

versillusztráció

“Még mielőtt éjjel ágyunkba bedőlünk
Ismerjük meg hősünk, nem fut el előlünk
Különben is alszik, nyitott könyv a párna
Nem zavarja sem fény sem a kinti lárma
Rádőlt az asztalra,kétszáz oldal után
Kettő keze lóg le oldalt mélybe sután
Egész nap csak olvas, ma is könyv volt társa
Más ő, mint a többi fiatal kortársa” 
(Fülöp Csaba)

“Szerszámokat keres, rongyot sem árt hozni
A gép mondja neki, hol kell olajozni
Javítanak ezt, azt, és ha hibát vélnek
Előfordul az is, hogy egyből cserélnek
Minden alkatrészbe gépzsírt nyomnak bele
Mivel fémbőlkészültrégen Zsóka bele
Munka végén nagyi feltett haját bontja
Irányító szervét takarja a kontya”
(Fülöp Csaba)

“A méretes torony ott állt vele szembe
( Azt, hogy Pali nem félt biztos nem veszem be)
Tudta, ha a melák közelre férkőzik
Összetöri csontját, s többet nem mérkőzik
Hogyha egyből ráront nagy lesz teste kára
Váltania kéne nyerő taktikára
Húshegyet kerülve futni kezdett hússzal
Úgy remélte közben bírni fogja szusszal.” (Fülöp Csaba)

“Vár már rájuk Zsóka indulásra készen Útjuk célja Matyi lakóhelye lészen Kidobják a fiút aztán gyorsan lépnek Csak kis időt hagynak tölteni a gépnek Végre haza érnek, tárva-nyitva háza Hédiben felszökik izgalmában láza Kertben mindent eldob, száguld be lakába Zokogva fogódzik szülei nyakába.” (Fülöp Csaba)

Fülöp Csaba 191 versszakos verse családi ajándékként, magánkiadásban jelent meg. 

További (31 + db), hasonlóan fekete-fehér stílusban készült munkáimat megtalálod ebben a bejegyzésben

Vershez vagy mesekönyvhöz keresel illusztrátort?

Bármilyen, a témához kapcsolódó kérdéssel keress nyugodtan a gallaynagykrisztina@gmail.com címen, vagy Messengeren!

További munkáim megtalálod a blogon és webshopban, az illusztrációk áráról pedig itt találsz egy megközelítőleges listát. 

Friss munkáimért pedig kövess Facebookon és Instagramon! 

Hogy tetszett a bejegyzés?

Segíts visszajelzéseddel az oldal folyamatos fejlesztésében! 🙂

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok szám 1

Legyél Te az első, aki szavaz!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük