Egyedi határidőnapló 2018-ra – Tippek, hogy miben kövesd nyomon az éved!

Elkezdődött az új év, hozzám hasonlóan minden bizonnyal sokatokat megrohamoztak az önmegvalósító, önfejlesztő, „Na, majd idén!” gondolatok. Jómagam rendszeres újrakezdő vagyok (élő példa erre ez a blog), a gond mindig a folytatással, befejezéssel szokott lenni. Nem is pazarolnék most több szót annak elemzésére, hogy mi a baj az újévi fogadalmakkal, baj van-e egyáltalán velük. Inkább nézzük, milyen kreatív határidőnaplók lelhetők fel a magyar piacon, amik kicsit segíthetnek a rendszerezésben!

5 egyedi és kreatív határidőnapló tipp

Anti-határidőnapló

Ez a nem mindennapi határidőnapló a Slow Budapest 2014 óta évről-évre megjelenő kiadványa, melynek célja, hogy a folyamatos tervezgetés, feladatok, találkozók förgetegében tudjunk néha nemet is mondani, és néhány pillanatot csak és kizárólag önmagunkra fordítani.

A színes, vidám grafikákkal ellátott naplóban minden hónapra jut egy motiváló gondolat, önvizsgálatra sarkalló kérdés, mely segítséget nyújthat kicsit elmenekülni a rohanó világból.

2018-ban is háromféle borító közül lehet választani.

Ára:
A/5-ös 6 500 Ft
A/6-os 5 200 Ft

 

DM Lifebook

Rengeteg gyönyörű borítóval ellátott spirálozott napló közül lehet válogatni dm üzletekben. A kiadványok 2017 október végén váltak elérhetővé, és az előző évekhez hasonlóan nagy érdeklődésnek örvendtek.

Ez a napló a dm pontgyűjtőknek kedvez, ugyanis csak pontbeváltással lehet hozzájutni. De ha csak úgy elfekvőben gyűlnek a pontok a hűségkártyán, tökéletes alkalom a beváltásra!

A dm facebook csapatának külön jár a köszönet, ugyanis villámgyorsan válaszoltak a kérdésemre, hogy elérhetőek-e még a határidőnaplók az üzletekben. A jó hír az, hogy igen, aki szeretne Lifebookot, annak még biztosan jut! Azonban a készlet bizony véges, főleg a nagyobb plázákban kapkodták el gyorsan. (Például az Árkádban már elfogyott, a Mammutban a jan. 5.-e, reggeli állás szerint pedig mindössze 1 db maradt.) Viszont bőven akadnak még lelőhelyek a fővárosban és országszerte egyaránt!

Útra kelés előtt tehát mindenképpen érdemes tájékozódni, hogy melyik üzletben kapható még. A dm csapata egészen biztosan segít, de a fent említett jan. 5.-ig adatok alapján tőlem is nyugodtan kérdezhettek akár Facebookon, akár itt kommentbe.

Ára: 200 active beauty pont + 999 Ft

 

Életszövő határidőnapló

Ezzel a határidőnaplóval csak most, a bejegyzéshez kutakodva találkoztam.

Igazán exkluzív határidőnaplóról van szó, az ára ugyanis igencsak borsosnak tűnhet egy naplóhoz képest. Viszont a leírások alapján nagyon is tartalmas „kis” könyvről beszélünk. A/5-ös méretű, vastag lapokat ígér, amiken nem üt át az írás, mindezt közel 180 oldalon. Cserélhető előlap, spirálra fűzhető könyvjelző, a hónapokat jelölő plasztik fülek, 7 db lefűzött matricás oldal, és még rengeteg apróság jár hozzá.

Nekem kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, szívesen végiglapoznék egyet, hogy lássam, mit kínál az áráért. A borító grafikája nagyon megkapó, az már biztos.

Ára: 10 990 Ft

Határtalan gondolatok

Az Édesvíz kiadó naplója az ezotéria iránt rajongók számára telitalálat, pozitív gondolatok igazi tárháza! „Tematikus oldalai inspirációt nyújtanak olyan érdekes témákban, mint az egészséges életmód és a gondolat teremtő ereje.” – olvasható a leírásban.

A rengeteg motiváció mellett pedig még részletes horoszkópoknak is jutott benne hely. Szerintem jó választás lehet azok számára, akik kifejezetten érdeklődnek a terület iránt. A borító pedig még a Design Freak arculatához is passzol!

314 oldalas, 135×205 mm méret (kicsit kisebb, mint a A/5)

Ára: 2 992 Ft (az édesvíz webshopban)

Akinek nem olyan fontos a naptár része, inkább csak az idézetek érdeklik, és megelégszik a 2017-es változattal, 798 Ft-ért megvásárolhatja. 😉

Bullet journal

Végül, de nem utolsó sorban, ha valami IGAZÁN egyedit akarsz, még bőven ideje elkezdeni a saját bullet journalodat.

Mi az a bullet journal?

Lista a teendőkről, programtervező, és napló egyben.

Az interneten bőven találsz praktikákat, hogy miként is kezdj neki a dolognak. Igazából csak egy füzet, írószerek, és sok-sok lelkesedés szükséges hozzá. Elképzelhető, hogy jómagam is írók róla pár szót, ha végre nekilátok egyszer. De egyelőre nem akarok nagy ígérgetésbe menni, szóval addig is ajánlom, hogy tobzódjatok youtbe-on a rengeteg bullet journales videódömpingben, melyek közt bőven akadnak magyar nyelvű ismertetők is. Többek közt Viszkok Fruzsi a 2018-as évre is készített egy videót a témában:

 

Van, ami szerinted kimaradt a listából? Lenne még tipped, sőt, esetleg saját projekted, amivel bővítenéd a leírtakat? Írd meg akár kommentbe, Facebookon, vagy a designfreakblog@gmail.com e-mail címre!

Tetszett a bejegyzés? Nyomj egy lájkot a DesignFreakre, és még több designnal kapcsolatos bejegyzést olvashatsz!

Facebook, Instagram: @designfreakblog Kövess! 😉

Hogy tetszett a bejegyzés?

Segíts visszajelzéseddel az oldal folyamatos fejlesztésében! 🙂

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok szám 0

Legyél Te az első, aki szavaz!