2017 tavaszi trendek – hat kedvenc Ready-to-Wear kollekcióm tavaszra

A 2017 tavaszi bemutatók ugyan már réges-régen lezajlottak, de nekünk, mint „átlagos földi halandóknak”, azért a tavasz mégiscsak mostanság aktuális, nem a tél kellős közepén. Nézzük, mikkel rukkoltak elő a nagy tervezők tavaszra!

A rengeteg bemutató közül összegyűjtöttem nektek azokat, amik engem különösen megfogtak.

Mielőtt belevágnánk, kezdjük azzal, hogy mit is jelent a Ready-to-Wear (más néven Pret-á-porter) kifejezés. Magyarul lehetne „konfekcionált árunak” is nevezni, de valószínűleg még ezzel sem segítettem sokat.

A Ready-to-Wear kollekciók lényege, hogy nagy tömegek számára készül, tehát tömeggyártásban állítják elő, különböző méretekben és általában az adott márka webshopjában is megrendelhető. Alapvető követelménye pedig a hordhatóság, ami persze néha megkérdőjelezhető. A nagyobb divatházak évente kétszer mutatnak meg ilyen kollekciókat: őszi-téli, valamit tavaszi nyári kollekciók.

Persze feltehető a kérdés, hogy hát minek nézegessek én ilyen ruhákat, hiszen feltehetőleg soha az életben nem fogom megvenni. Ahogy már többször is említettem a blog kapcsán, a lényeg, hogy minél többet lássunk a „nagyvilágból”, inspirációt meríthessünk, és merjünk a saját öltözékeinkbe is valami kis pluszt csempészni.

Derek Lam

Egyszerű, letisztult színek és vonalak, különösen tetszik a nagy zsebes szoknya és a rojtos nyaklánc a garbóhoz. A rojtos dolgok 2017-ben is hódítani fognak, úgyhogy még nem késő beszerezni (vagy elkészíteni!) valami jópofa kiegészítőt!

derek lam

Elie Saab

Csillagok, színes vonalak, színes csillagok ÉS vonalak. Feltűnő és mégis sikerült megtartani az elegánsabb megjelentést. A középső hosszú ruha különösen nagy kedvencem, nyáron szívesen viselném.

elies saab

Etro

Az Etro kollekciója tökéletes példa arra, hogyan kell különböző, egymástól teljesen eltérő mintákat együtt hordani. Persze érthető, ha valaki ízléséhez már túl sok ez a látvány, de azért tagadhatatlanul szép egységet alkotnak.

etro2017spring

Givenchy

A Givenchy kollekciói gyakran olyanok, amikre már azt szoktam mondani, hogy „na, ez már egy csöppet sok”, de az achát-mintás darabokért egyszerűen odáig vagyok!

Givenchy2017spring
Oscar de la Renta

Oscar de la Renta ruhák gyakran fel fognak bukkanni a blogon, mert rendszerint olyan kollekciókat visz a kifutókra, amiknek minden darabjában van valami különleges, de még bőven benne van a valóban hordható kategóriában.

oscar-de-la-renta_

Rodarte

Örök kedvenceim a kissé gótikus/viktoriánus formák, úgyhogy nem maradhatott ki a listából a Rodarte kollekciója sem! Különösen tetszik a középső szett a felemás ujja kialakítással.

rodarte 2017 tavaszi trendek

Nektek lett közülük kedvencetek?

Ha érdekel még több divattrendekről szóló cikk, nyomj egy lájkot a DesignFreak-re! 🙂

Hogy tetszett a bejegyzés?

Segíts visszajelzéseddel az oldal folyamatos fejlesztésében! 🙂

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok szám 0

Legyél Te az első, aki szavaz!